Az ókorban olajban főzték meg az illatos növényeket, s besűrűsödött formában, kenőcsként használták. A római történetírótól, Pliniustól tudjuk, hogy olajos magvakból préselték a „corpust”, amelyhez illóolajokat kevertek. Az így nyert kenőcsöt illatosították, és sóval tartósították.

A desztilláció alkalmazására az ie. IV. századtól kezdve van bizonyíték. Technikája Nyugat-Ázsiából terjedhetett el. A perzsák vízbe vetett rózsaszirmokból főztek illatszert, „rózsavizet”.

Illóolajat nem csak desztillációval lehet előállítani. Pomádé: illóolaj-koncentrátum, zsírban.

A kivonatoláshoz hidegen vagy felmelegítve használják a zsírt. A telítődött zsírból oldóanyagokkal vonják ki az illóolajat. Illóolajokat vegyi úton is lehet előállítani, ám ezeket az észtereket csak illatlámpákba tanácsos használni. Gyógyászati célra csak a valódi növényi kivonatokat ajánlják.

 
A Magyar Királyné Vize

Valószínűleg fantázianév, amely egyszerű rozmaringos borpárlat volt. 1606-ban egy orvos, Joannes Praevotius kiadta Opera medica című művét; ebben olvashatunk a Magyar Királyné vízéről. A receptet Praevotius szerint Erzsébet királyné írta, aki – a legenda szerint így jutott hozzá: „Én Erzsébet, a magyarok királynéja, midőn 72 éves koromban kínos köszvényben fetrengék és ezzel az alább megírt orvossággal esztendőig éldegélnék, amelyre engem egy remete tanított volt, akit sem előbb sem utóbb soha többé nem láttam, csakhamar javulásomat éreztem.” A csodaszer híre egész Európában elterjedt; még V. Károly francia király is használta. A Királynévíz receptjét először Nicholas Culpeper írta le 1683-ban Gyógyszerészkönyvében.


Kölnivíz

Johann Maria Farina, olasz kereskedő Kölnben telepedett le, és 1709-ben, titkos összetevőkből, egy illatszert alkotott meg. Ebben bizonyosan volt rozmaring, levendula és citrusfélék. Farinának Köln városa polgárságot adott, és talán ezért adta friss illatú „kölnivizének” ezt a nevet. Cége a következő évszázadban több tucat királyi udvarba szállította portékáját. A „kölnivizet” hamarosan elkezdték Európa-szerte gyártani. Ma az illatosított borszeszeket nevezzük kölnivíznek. Illatosításra a legkülönbözőbb növényekből (citrusfélék, fahéj, menta, melissza, jázmin, ilangilang, rozmaring, rózsa stb.) nyert illóolajokat vagy állati eredetű (cibet, ámbra, pézsma) illatanyagokat használnak. A család nyolcadik generációja ma is gyártja az eredeti kölnivizet.


Egy mai alkimista, a „szagmérnök” elmondja az illatszergyártás titkát

 (…) Az új illatszer-ipar termelte ki a modern kor új típusát, a szagmérnököt. […] Nem, ma valódi virágillat úgyszólván nincs is. A virágból kivont illóolaj annyira drága, hogy nem érdemes üzleti forgalomba hozni. Általában mesterséges készítményeket használunk a virágillatok előállítására. A tubarózsa, gyöngyvirág szintén retortákban készül, mert a valódi olaj ára súlyos pénzekbe kerül. Csak kivételes esetekben, drága illat-, vagy gyógyszerek előállításához használnak kevés növényi olajat.

[…]Egy-egy új illat kikísérletezése után is nagy csalódás érheti a „szagmérnököt”. Az új kölni néhány nap, vagy néhány hét alatt megromlik, esetleg megváltozik az illata s nem, hogy a kívánt árucikk értékét emelő illat-árnyalatot kapná meg, hanem a legkellemetlenebb szagot terjeszti. […] A kőszén, kátrány, benzol lépcsőjén haladva így teszi meg az utat a CO-gyök kalandos útját budoárokon, illatfelhőkön át a világ közvéleményét irányító hatalmas vagyonokig. […]

Keleti Újság, 1939.

 
A levendula mint univerzális illatszer

Az utóbbi időben a levendula ismét nagyon kedvelt és keresett illatszer lett. A legkülönfélébb illatszerek és kozmetikai cikkek készítésére oly általánosan és széles körben alkalmazzák a parfümériában ennek a kultivált növénynek éterikus olaját, hogy a levendula valóban univerzális illatszernek mondható. Franciaországban és Angliában mind nagyobb és nagyobb területeken termelik a levendula növényt, mely a parfümériának nélkülözhetetlen éterikus olajat szolgáltat. Ismeretes, hogy az elsőrendű kölni vizeknek, amilyen az Atkinson, Bucheister, Deite, Glockengasse, No. 4711 stb. egyik fontos alkatrészét képezi a levendulaolaj.

Az Illatszerész, 1925.